Társad az egész tanévben – PlanAll Study B5 Diák Tervező
Igazán hiánypótló termékkel bővült a PlanAll család: a PlanAll Study B5 Diák Tervező a tudatos, mindenre felkészült tanulók legjobb barátja – hasznos társ, mely a felsősök, a középiskolások és az egyetemisták számára egyaránt megkönnyíti a 2020/2021-es tanévet.
A nyolcféle trendi designnal elérhető PlanAll Study B5 Diák Tervezővel semmi nem érhet felkészületlenül, hiszen segítségével szervezetten, átláthatóan kezelheted a tanév minden feladatát. A Tervezőt általános iskolások, gimnáziumi diákok és egyetemisták bevonásával és igényeik figyelembevételével készítettük, így igazi hiánypótló terméket sikerült alkotnunk.
A Magyarországon kapható a tanévtervezők között egyedülálló módon spirálos-gumis PlanAll B5 Diák Tervezőben az olyan „kötelezők” mellett, mint az órarend, az éves és napi bontású naptár, vagy a jegyzeteknek hagyott felületek, számos „extra” is helyet kapott:
- Heti tervező 2020 augusztus 1 - 2021 július 31 között
- 1 ív élmény matrica: Feldobja a tervezés folyamatát és vidámságot csempész a tanév legnehezebb napjaiba is.
- 1 ív naptármatrica: Segít, hogy könnyedén megjelölhesd a legfontosabb napokat, hogy véletlenül se kerülje el a figyelmedet egy fontos leadási határidő vagy esemény.
- 2 éves áttekintő: A PlanAll Study B5 Diák Tervezőben áttekinthető a 2020/2021-es és a 2021/2022-es tanév is, hogy a tervező segítségével egy teljes naptári naptári évet is a Neked legmegfelelőbben alakíthasd.
- Órarendek: Akár 4 különböző órarendet is bejegyezhetsz a PlanAllodba, az órákat Te számozhatod meg, vagy akár a ki- és becsengetések időpontját is bevezetheted, sőt, a különórákat is könnyedén jelölheted.
- Havi bontású tervező nyelvvizsgához, közösségi szolgálathoz, diákmunkához: Nem csupán napi szinten, de hónaponkénti bontással is strukturálhatod az idődet, bejelölheted, milyen fontos események várnak rád az adott hónapban.
- Verseny- , pályázati, beadandó naptár: Ez a speciális naptár segít az egész év áttekintésében. Egy helyen összegyűjtheted benne az összes nevezési és leadási határidőt. A kétszínű színezésnek hála, az adott hónap heteit is könnyedén elkülönítheted.
- Vizsgaidőszak-tervező: A tavaszi és az őszi félév vizsgaidőszaka is egyszerűen tervezhető egy kifejezetten erre szánt, az időszakot napi bontásban bemutató naptár segítségével.
- Féléves célok táblázata: A PlanAll Study B5 Diák Tervező szeretne segíteni Neked abban, hogy tisztán lásd, mit szeretnél elérni. Egyszerű célokat fogalmazhatsz meg tanulással, egészséggel, énidővel, kikapcsolódással, baráti kapcsolatokkal, családdal, anyagi és környezeti tudatossággal kapcsolatban, sőt, a féléves átlagodat is megjelölheted.
- Havi áttekintők: Minden hónapmegkezdését egy kétoldalas havi áttekintő naptár segíti, amely mellett lehetőség van a havi tennivalók listázására. A hónap fontos napjait már itt megjelölheted a naptármatricák segítségével. Hogy erőt adjunk a hónap tervezéséhez, minden áttekintő naptár mellé elhelyeztünk egy motiváló idézetet is.
- Részletes napi bontás: A PlanAll Study B5 Diák Tervezőben a névnapok mellett feltüntettünk minden jelentős évfordulót, világnapot, emléknapot, ünnepnapot. A hétköznapokat külön napszakokra osztottunk, hogy leegyszerűsítsük a különböző programok, tennivalók egy napra való összeszervezését, emellett hagytunk helyet az aznapi fontos tudnivaló kiemelésére is.
- Féléves értékelési felület: A félév végén számba veheted a sikereidet és átgondolhatod, milyen tényezők közrejátszása miatt nem teljesítetted esetlegesen a félévre kitűzött céljaidat. Értékelheted a félév történéseit, és egy 10-es skálán, színkódokkal értékelheted havi bontásban a féléves célok teljesülését.
- Nyáriszünet tervező: Ugyan ez elsőre másképp tűnhet sokak számára, de pontosan tudjuk, hogy a nyári szünet is része a tanévnek. Áttekintő naptárunkban könnyedén bejelölhetők a táborok, kirándulások időpontjai, hogy a nyári programok, nyaralások könnyedén tervezhetők legyenek.
- Anyagi tudatosság táblázat: Minden hónapra külön táblázatot szenteltünk a kiadások és a bevételek havi összegzésére is, hogy hatékony segítséget nyújtsunk az anyagi tudatossággal kapcsolatos céljaid valóra váltásában.
- Kontaktok: Osztálytársaid, csoporttársaid elérhetőségét egy előre kialakított, könnyen átlátható táblázatba gyűjtheted, így a későbbiekben bármikor felveheted velük a kapcsolatot, ha szükség van rá.
- Szabad jegyzetelési felületek: Segítünk, hogy minden felületet maradéktalanul ki tudj használni. Természetesen helyet biztosítunk az eddigiekhez nem kapcsolódó, egyéb témákban készülő jegyzeteidnek, kiegészítéseidnek is. A hagyományos vonalazású oldalakon túl négyzetes pontháló is a rendelkezésedre áll a hónapok között és mellett, valamint a tervező végén is, hogy kedved szerint használhasd akár jegyzetelésre, akár rajzolásra.
Természetesen – ahogy a PlanAll család korábbi tagjainál vásárlóink már megszokhatták – kiemelt figyelmet fordítunk a személyes célok elérésére is, így a naptár segíti a tanulókat féléves céljaik meghatározásában, de minden hónapnál található egy anyagi tudatosság tervező is, amely segítségével pontosan követhetik a bevételeik és kiadásaik alakulását.